Május végén hazatért Klein Dávid és Várkonyi László a Mount Everestről. A csúcsra nem sikerült feljut
niuk. A Népszabadság gyorsan le is hozott egy cikket, mely arról szól, hogy Kleinék körül nagy a hírverés, viszont nincs eredmény. Mintha mi sem lenne egyszerűbb, mint felszaladni a csúcsra. A cikk hangvétele számonkérő és kizárólag azt tartja valamirevaló eredménynek, hogyha valaki a csúcsra jut.
Pedig szerintem nem ez a lényeg. Egy expedíció akkor sikeres, ha teljesülnek azok a célok, amit a résztvevők kitűznek maguk elé. És ebben szerintem Dávidék fantasztikusan teljesítettek: felépítettek itthon egy kritériumrendszert, mely tartalmazta, hogy a csúcstámadás hajnalán legkésőbb mikor, meddig kell érniük ahhoz, hogy még biztonságosan vissza tudjanak érni sötétedés előtt. Álmaik csúcsa karnyújtásnyira volt előttük, de ők képesek voltak tartani magukat az előzetes tervekhez. Milyen akaraterő, és tudatosság kellett ehhez. Ott fent, 8600 méteren, oxigénpalack nélkül, hallucinációk közt. Itt olvashatjuk, hogy Dávid hogyan értékeli a döntést.
Szerencsére néhány elismerő szó is elhangzik azért. Jelinkó Attila Kleinékkel egyidőben a déli oldalon megmászta az Everestet, oxigénpalackkal. Nyilatkozatában Klein és Várkonyi kísérletét bravúrnak titulálta. Szerintem érdemes elbeszélgetni velük, mielőtt az ember véleményt formál.
Nagy a hírverés? Örüljünk neki, hogy részletesen tájékozódhattunk erről a nagyszerű magyar vállalkozásról, például a saját honlapjukról. (Vannak közöttünk, akik még így sem elég tájékozottak.)
Véleményem szerint annak is örülhetnénk, hogy a magyar hegymászás egyre nagyobb érdeklődésre tarthat számot.
